Sötétség
haldoklok, napról-napra meghal valami bennem, napról-napra egyre kevesebb az emberség. nem tudom meddig folytatóhat..
minden nap megkísért.. minden nap megkísért a gondolat, hogy kitörjek, hogy feladjam a becsületem, és kompromisszumot kössek, de nem tehetem..
álmatlan éjszakák és végtelen nappalok, ez a büntetésem, ezt érdemlem.
nem harcolok, minek is? hagyom hogy magához öleljen, hogy újra csak az övé legyek.. nincs is szükségem másra, nincsenek elvárásai, nem akar nekem rosszat, nem kell alkalmazkodjak. az egyetlen amit kér, kevés fizetség, és szívessen adom… legyen az övé, örökre, nekem csak fájdalmat okoz.
többet ezt a hibát nem követem el, nem kell nekem más társ rajta kívül, tőle megkapok mindent.. megvannak a barátaim, ha másom sosem volt, ha másom nem is maradt. ezt tőle kaptam, és ez tartott ki egyedül, mindvégig. nem menekülök többé előle, ő én vagyok.
a változás szele magával ragad, és hogy hol fogok kikötni… ezt most rá bízom.
